A legpofátlanabb magyar prostituált - Elképesztő történet
.
"Lillát keresitek? Akkor ti dugni akartok."
Van egy településünk, ahol a helybélieknek saját különbejáratú örömlányuk van. Annyira hozzátartozik már a faluhoz, mint a templomtornya vagy a helybéli lakodalmas zenekar. Szinte mindenki ismeri, de érthető okokból a kamerák előtt senki nem vállalta fel, hogy valaha is befeküdt volna a szépség ágyába.
Summa summarum, annak ellenére, hogy a helybéli férfiak álltása szerint még véletlenül sem fanyalodnának a kellemes szolgáltatásra, a szorgalmas nő néhány év alatt hatalmasat fejlődött, mind anyagilag, mind logisztikailag. Kezdetben egy félreeső telken állította fel lepusztult lakókocsiját és itt osztotta a gyönyört napi 24 órában. Majd amikor szükségét érezte egy kis intimitásnak egy helyes kis felépítménnyel körbe is kerítette a kéj-járművet. Az önkormányzatnak már azelőtt is hihetetlen módon csípte a szemét a szemtelen prostituált, aki nyíltan letáborozott a faluban, nem éppen jó hírét keltve a településnek. Nosza az engedély nélküli kerítés építésért villámgyorsan meg is bírságolták, mégpedig 200 ezer kemény forintra. Ettől talán elmegy majd a hölgy kedve a mindenki szeme láttára való huncutkodástól. Lillával azonban törököt fogott a hivatal. Csak az öt évébe került a testületnek, hogy minden jogi fórumot megjárva jogerősen behajtsák a bírságot. A falu bővérű szolgáltatójának ugyanis olyan sztárügyvédje volt, aki keményen harcolt a szerintük jogtalan határozat ellen. Ráadásul az önkormányzat a perek miatt kénytelen volt jogi képviselőt fogadni, ami 500 ezer forintjukba fájt, mire sikerült érvényt szerezniük a határozatnak. Na de mindegy, mindent a lakosságért. Talán most már majd hajlandó lesz Lilla kiköltözni a lakókocsiból és talán diszkrétebben árulja majd a bájait.
A polgármester azonban elképedve vette tudomásul, hogy a probléma nemhogy megoldódott volna, hanem köszönhetően a mindenáron szolgáltatni kívánó hölgynek, még sokkal nagyobbra duzzadt. Az öt év alatt ugyanis, hála a rengeteg kanos falusi bácsikának a bevételek igen tetemesre duzzadtak. A falu saját prostituáltja tehát úgy döntött, hogy fejleszteni fog. Megvette a falu közepén az egyik legszebb házat és a lakókocsiból oda tette át a székhelyét. Sőt, hogy a bőkezű kuncsaftok itt is megtalálják, hatalmas reklámtáblákkal és fotóval hirdeti a szolgáltatás helyének megváltozását.
„Ide költöztem! Lilla”
A falu asszonyai őrjöngenek, a hivatal tehetetlen. Jogilag nincs mit tenni az elpusztíthatatlan kéjhölgy ellen, aki példás innovációról és szakmája iráni elkötelezettségről tett tanúbizonyságot. A polgármester pedig elkeseredetten meséli, hogy mostanra már senkit nem érdekelnek a falu kiemelt turisztikai látnivalói, mindenki a különleges lakójuk okán emlékszik rájuk. Ráadásul a végső pofátlanság, hogy az még iparűzési adót sem fizet. Hova jut így ez a világ?
.
.
Az biztos, hogy ha Lilla ugyanilyen elszántsággal veti bele magát a munkába, akkor nem is csoda, hogy a helyi kocsmákban esténként kissé megcsappan a fogalom és az addig olyan hűséges törzsvendégek teljesen véletlenül a híres ingatlan felé irányítják kissé ingatag lépteiket.
Diplomáért teljesítik a lányok férfiak szexuális kívánságait - rejtett kamerás videó
Fiatalok, szépek és egyetemre, vagy éppen főiskolára járnak, amit saját maguknak kell finanszírozniuk. De vajon mi a közös ezekben a lányokban? Az, hogy pénzre van szükségük. A kérdés csak az, hogy milyen utat választanak a megszerzéséhez.
Kényszer vagy sem, ők azt választották, hogy szexuális szolgáltatással keresik a kenyerüket. Nem kellett sokáig keresgélniük, a 18 és 22 év közötti lányok számára rengeteg ilyen lehetőséget nyújtanak az interneten megjelenő hirdetések.
A webkamerás munka lényege, hogy a lányok privát chatszobákba csábítják az érdeklődőket és amit tudnak meg is tesznek az ezért fizető ügyfelek kedvére.
Rejtett kamerával készült felvételek:
Rászállt az adóhivatal a vagyonával hencegő Berki Krisztiánra
Néhány napja még oldott nyugalommal mesélte a Frizbiben, hogy sok száz milliós vagyona van, de itthon kutyafülét sem adózik, mert egy igencsak előnyös konstrukcióban sikerült ezt megoldania. Egy közelebbről meg nem nevezett ország adóalanya ő, ahol kifejezetten ügyelnek arra, hogy ne kelljen a befizetőknek mélyen a zsebükbe nyúlniuk.
Tartósan külföldön tartózkodó magyar állampolgár vagyok. Találtam olyan országot, ahol egyébként is szeretek tartózkodni, van üzleti érdekeltségem, és adózási szempontból is sokkal kedvezőbb. Be vagyok jelentve Amerikában, van vállalkozásom, és ingatlanom is.
.
Nézd meg Berki Krisztiánt egy szál izom nélkül, hajjal és negyedakkora arccal...
.
A NAV – nak és az adószakértőnek azonban teljesen más a véleménye:
Minden magyar állampolgár belföldi illetőségűnek minősül az adókötelezettség szempontjából, és korlátlan adókötelezettsége van. Ez azt jelenti, hogy a világi jövedelmét köteles itthon bevallani. Magyarul, ha magyar állampolgár, akkor minden évben adóbevallást kell adnia. A külföldi tartózkodás nem mentesít a magyarországi adózás alól.
183 napot kell külföldön tartózkodnia. De ha átteszi a lakhelyét külföldre, akkor is belföldi illetőségű adózó marad. Csak akkor nem köteles itthon adózni, ha kettős állampolgár, és a lakcímnyilvántartásból is törölteti magát.
Úgy látszik az csak egyik fele a dolgoknak, ha valaki pénzt tud csinálni. Az sem árt, ha ellen tud állni a csábításnak és nem kürtöli világgá, hogy a magyar adóhatóság tőle ugyan éhen is halhat.
Nézd meg Berki Krisztiánt egy szál izom nélkül, hajjal és negyedakkora arccal...
Vajon ki ez a szelíd bociszemekkel bámuló, cipőpucoló fiú? Csak nem a nagyarcú Berki? Most már eltüntetné ezt a képet, de, aki csak teheti megosztja...
Nyomj egy megosztást!
.
Utolsó kommentek