Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bugyi és melltartó nélkül kell templomba járniuk a lelkész parancsára. Elképesztő sztori!

Alsónemű nélkül járhatnak csak templomba Nairobiban a női hívek. Az egyik lelkész ugyanis megtiltotta, hogy a szent helyen melltartót vagy bugyit viseljenek. Az atya szerint ez elengedhetetlen ahhoz, hogy szabad legyen a testük és a szellemük egyaránt.

 

Aki vét a törvénye ellen az komoly retorzióra számíthat. A lelkész azt tanácsolta a templomba járó anyáknak, hogy ellenőrizzék lányaikat mielőtt elhagyják a házat vasárnap, hogy azok mindenképpen bugyi nélkül járuljanak az Úr színe elé. Egyelőre még nem minden kenyai templomban elvárás a hiányos öltözet, csak egyben, ami ráadásul a világ egyik legszennyezettebb területén van, ahol nem mellesleg rendkívül magas a nemi erőszakok száma is

Ja és, hogy miként ellenőrzi a megfelelő „öltözködést” a lányoknál a különös pap? Az alábbi videót megtekintve erre is lenne egy-két ötletünk. 

 

.

0 Tovább

Vigyázz Győzike!


"Azt gondolják, hogy nem tudom, hogy ők csinálják, pedig tudom, hogy kik csinálják. Jó tett helyébe jót ne várjál, csak adj kölcsön pénzt és ez a hála! Vigyázz Gáspár felirattal ijesztgetnek."

Győzike pár éve is kihúzta már egyszer a gyufát. Videó a lap alján.


Oszd meg a cikket és bekerülsz a havi sorsolásba!

.

 

0 Tovább

A VILÁG LEGHAJLÉKONYABB SZEXBOMBÁJA

.

0 Tovább

Ezt találta a lány a fejhallgatójában - hatalmas szerencséje volt, hogy nem vette fel

Te mit tettél volna? Nézd meg mit talált a lány!

 

0 Tovább

Agyontaposta a saját tevéje, amikor közösülni akart vele

Ennél megalázóbb halált elképzelni sem lehet

 

0 Tovább

Kalifa

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek