A Miramonte Általános Iskola egyik tanára Mark Berndt úgy vélte remek szórakozás lesz ha esténként otthon egy kicsit kényezteti magát. Mivel barátnője már hosszú évek óta nem volt a felhalmozott anyaggal sem nagyon tudott mit kezdeni. A tanárnak csak technikailag nevezhető véglény ezért az ondót süteményekre, vagy egyszerűen kanálra kente, amit aztán megetetett a diákjaival. Hogy mindenki számára izgalmasabb legyen a dolog, bekötötte a szerencsétlen gyerekek szemét és egy játék keretében kóstoltatta meg velük az „édességet”.
A 61 éves férfi egyébként 32 éve tanított az iskolában és ezalatt közel 200 fotót is készített a rá bízott gyerekekről. Ezalatt a számára különösen szimpatikusaknak szerelmes hangú leveleket és cd-ket is küldött. Ugyanebben az amerikai iskolában, azonos időben még egy pedofil dolgozott, szintén tanárként. A nyomozás során kiderült, hogy Martin B. Springer legalább további két gyermeket molesztált szexuálisan.
A történtek hatására a felügyelet a teljes iskolai személyzetet elbocsátotta.
A bíróságon 23 millió dolláros óvadékot állapítottak meg nála, így rács mögött marad a tárgyalásig, ahol életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabására számíthat.
Nyomj egy megosztást!
.
Nálunk is sokáig tartotta magát egy pesti pletyka, amely szerint csak az egyen gyrost török étteremben, aki nem fél a hasonló egzotikus öntetektől. Ennek ellenére az árusok boltjai mostanában megint tele vannak. Jó-jó finom az a gyros, na de ennyire…?
Utolsó kommentek