.
Életfogytig tettek szüzességi fogadalmat azok az albán nők, akiket gyakran egészen kicsi koruktól fiúként neveltek, mindig férfiruhákat viseltek, és férfiként éltek. Mára maroknyian maradtak az Alpán-Alpok vonulatainál meghúzódó falvakban, és eltérő okokból döntöttek a nemváltás mellett. Vannak köztük transzneműek, és olyanok is, akik gazdasági okokból döntöttek így, mások a rájuk kényszerített házasságok elől menekültek ezzel a módszerrel. Jill Peters amerikai fotós készített portrésorozatot a szüzességi fogadalmat tevő, férfiként élő nőkről, Albánia megrögzött szüzei (Sworn Virgins of Albania) címmel.
A szüzességet választó, férfiként élő albán nőket Albániában burnesháknak nevezik. Ők azok, akik az ősi albán klánok szabályainak mondtak ellent azzal, hogy identitásukat „lecserélték”, és saját vagy szüleik döntése alapján az ellenkező nem tagjaként éltek tovább. A Kanun nevű középkori, majd a 20. században kodifikált patriarchális szabályrendszer alternatívájaként választották azt, hogy férfiként élnek tovább.
A Kanun a nőket férjeik tulajdonaként tartja számon, és a szabályai szerint például a dohányzás, az ivás, a munkavállalás, az autóvezetés, a szavazás vagy a nadrág viselése kizárólag a férfiaknak megengedett. Az elmúlt évszázadokban a lányok egyes észak-albániai közösségek körében a Kanun szabályainak megfelelően nem szerelemből kötöttek házasságot, hanem a közösség idősei rendezték el frigyüket. Gyakran náluk sokkal idősebb férfihoz kellett hozzámenniük, és a családjuktól messze lévő településekre kellett költözniük. A fiúörökös nélküli családok elvesztették vagyonukat és azzal együtt társadalmi megbecsülésüket is.
Jill Peters a szüzekről szóló fotósorozatán még mindig dolgozik, dokumentumfilmet is forgat róluk. Személyiségi jogokra hivatkozva nem árulta el nekünk, hogy pontosan hol és kikről készítette portréit, csak annyit mondott, hogy Észak-Albániában készítette a képeket. A fotós szerint a szüzességi fogadalommal nemet váltó nők több száz éve élnek az Albán-Alpok környéki kis falvakban, de egyre kevesebben, mostanra mindössze „maroknyian” vannak. A modern társadalmi struktúrákhoz képest ósdinak tekinthető Kanun jelentősége is jócskán megcsappant a térségben. Antonia Young, a Bradfordi Egyetem kutatója több mint egy évtizedig vizsgálta a témát, becslése szerint a kilencvenes évek elején körülbelül 100 szűz férfiként élő nő élt Albániában.
A burnesha, vagyis a férfiként élő nő akkor nyerheti el a férfiak teljes jogú, minden privilégiummal együtt járó, a férfiaknak megfelelő társadalmi státuszát, ha levágja haját, folyamatosan férfiruhákat visel, és megváltoztatja a nevét is. „A férfias gesztusokat addig gyakorolják, amíg sajátjukká nem teszik, ám mindennél fontosabb a szüzességi fogadalom, amely tartózkodásra kötelezi őket életük végéig” – fogalmaz Peters.
Eltérő motivációik vannak a férfiként élő észak-albán nőknek. Vannak közöttük, akik transzneműek, tehát akiknek nemi tudata ellentmond azokkal a testi adottságoknak, amelyekkel születtek. Mások úgy általában magától a házasság intézményétől ódzkodtak, megint mások pedig a rájuk kényszerített házasságok elől menekültek ezzel a módszerrel. Nem akartak távol kerülni szeretett családtagjaiktól, és nem akartak olyan férfival élni, akit nem maguk választottak. És jelentős arányban vannak azok, akik gazdasági okokból válnak férfivá, ugyanis ezekben a közösségekben a vagyont kizárólag férfi örökös viheti tovább.
Ha egy család lánygyermekének elrendezték elméletben valakivel a házasságát, de a család nem akart, vagy lánya miatt nem volt képes eleget tenni a frigynek, akkor egyedüli módja becsülete megőrzésére és a vérbosszú elkerülésére az volt, ha a lányt burneshává teszik.
Olyan eset is előfordult, hogy pusztán azért választotta valaki a szűzies életet, mert nagyobb szabadságot akart, mint amit nőként megengedett neki a társadalom. Mildred Dickemann kulturális antropológus szerint gyakran az anyák ösztönözték lányaikat arra, hogy válasszák a férfias életet. Így kerülhették el az alávetett, gyakran fizikai és szexuális erőszakkal keserített életet. Egy másik kutató, René Germaux interjút rögzített egy férfiként élő nő anyjával; az interjúban az özvegy anya a lányának azt mondja: „Ha férjhez mész, egyedül maradok, de ha velem maradsz, lesz egy fiam”. Mire a kutató szerint a lánya, Djurdja eldobta hímzését, és közölte, férfiként él tovább.
A New York Times 2008-ban közölt egy interjút egy férfiként élő albán nővel, az akkor 78 éves Pashe Keqivel, aki hatvan évvel korábban változtatott nemet. Levágta hosszú, loknis haját, szoknyáját apja bő nadrágjára cserélte, fegyvert fogott a kezébe, és fogadalmat tett a házasság, a szex és a gyerekvállalás ellen. A képen nem ő látható. Keqi a lapnak azt mondta, hogy most már nem tenné ugyanezt, és ma már a közösségének kislányai sem szeretnének fiúként élni. 2008-ban negyven főre becsülte a hozzá hasonló férfiakat. „Akkoriban jobb volt férfiként, mert a nőket és az állatokat egy dolognak tekintették. Ma azonban az albán nőket ugyanazok a jogok illetik, mint a férfiakat, sőt, gyakran még erőteljesebbek is. Azt gondolom, hogy most már sokkal jobb nőnek lenni” – fogalmazott az interjúban.
.
Visszaemlékezésében egy másik, szintén férfiként élő nő, a 88 éves Qamile Stema azt nyilatkozta, nagyon élvezte új életét, főként azt, hogy szabadabb lehetett, mint korábban. Nem operálták férfivé, ahogy társait sem, de nem tud főzni, vasalni sem, mint mondta, azért, mert az a nők dolga. Állította, hogy nem tudta róla a környezete, hogy nőként született. Építkezéseken dolgozott, a férfiakkal járt a mecsetbe, és gyakran verekedett, ha olyan helyzetbe került.
Mára a Kanun jelentőségét vesztette, már nem jelent szégyent egy fiú utód nélküli család, és a nők helyzete is sokkal kedvezőbb, mint korábban. A kutatók szerint a férfiként élő, megrögzött szüzek hamarosan ki fognak halni Albániában. (Fotó: Jill Peters)
.
Utolsó kommentek