Bíróság elé állítottak Görögországban egy roma párt, akiknél egy szőke kislányt találtak náluk egy cigánytelepen tartott razzián. Megvizsgálták a DNS-üket, és kiderült: biológiailag nincs közük a gyerekhez. Ezért emberrablással és okirat-hamisítással vádolják őket. Azt is gyanítják, hogy a Maria nevű kék szemű kislányt azért tartották, mert vele több pénzt tudtak összekoldulni, de bizonyíték hiányában nem tudták őket megvádolni a sokkal súlyosabb büntetéssel járó gyerekkereskedelemmel.
A pár szomszédai azt állították, hogy Szaliszék kb. 1000 euróért (majdnem 300 ezer forint) szerezhették be a gyereket. A bíróságon a Daily Mail forrása szerint a 39 éves Hrisztosz Szalisz a feleségére, a 40 éves Eleftheria Dimopouloura hárított mindent, mondván, ő már az elején azt mondta, hogy:
Nem akarok egy „bombát” a házamba!
Vándor-rabszolgapiac
Szalisz állítólag azt mondta, hogy 2009-ben épp távol volt, amikor a felesége felhívta, hogy magához vett egy csecsemőt. A férfi állítólag azt is mondta, tudja, ki volt a közvetítő, aki 2009-ben elintézte, hogy a felesége örökbe fogadja a lányt, akit a szülei a felesége szerint nem akartak megtartani.
A vádlottak sikertelenül fellebbeztek, hogy óvadék ellenében elengedjék őket, hogy így „meg tudják keresni azt a bolgár nőt, aki csecsemőkorában elhagyta a kislányt”. A párt külön hallgatták ki, és külön védekeznek. Az ügyvédeik felajánlották, hogy elfogadják, ha a vádlottakat az enyhébb büntetéssel járó illegális örökbefogadásban nyilvánítják bűnösnek, de a városi ügyész ezt is elutasította. Egy 14 év alatti gyerek elrablásáért Görögországban akár 10 év börtönt is adhatnak.
Az ügy egyből hatalmas nemzetközi felháborodást keltett, és már több ezren telefonáltak azt állítva, hogy talán tudják, hogy ki lehet a kislány, akit a görög média „szőke angyalként” emleget. Maria a vádlottak szerint négyéves, de a fogászati és orvosi vizsgálatok alapján inkább öt vagy hat lehet. A párt okirat-hamisítással azért vádolják, mert a kislánynak hamis születési anyakönyvi iratot állítottak ki, Dimopoulounak pedig két hamis személyi igazolványa is volt.
A helyi roma közösség a bíróság előtt tüntetett a vádlottak érdekében. A vezetőjük, Haralambosz Dimitriou azt mondta:
Mindennel megvádolják a romákat: lopással és gyerekrablással. De csak köztünk történik? Ez egy hatalmas sértés ránk nézve.
Dimitriou viszont azt is elismeri, hogy a pár fizethetett a gyerekért, mert, mint mondta, 2009-ben egy bolgár érkezett a telepre, akik gyerekeket árultak. Marián kívül öt másik gyereket is árultak, és neki is ajánlottak egyet 1000 euróért, de nem élt az ajánlattal – mondta.
Maria szobája (az egyetlen a lakásban) egyébként tisztán van tartva, és a kislánynak két sor cipője is van. Ő most az athéni Egy gyerek mosolya nevű jótékonysági szervezetnél van, és állítólag jól érzi magát. A szervezethez már kb. nyolcezer hívás érkezett vele kapcsolatban.
Maffiamódszerek
Kosztasz Jannopoulosz rendőrségi vezető szerint a kislányt a Szaliszék „táncoló medvének” használták. A kislány táncoltatásáról egy háromhetes videó is előkerült, amin Maria a cigánytelepen táncol.
Több szemtanú azt állította, hogy a kislányt két hete egy bevásárlóközpontban látták kéregetni. A lányt megtaláló szociális munkások szerint is koldulásra kényszerítették a gyereket, és talán még szexuálisan is kizsákmányolták.
A cigánytelepen tartott razzián a vádlottak otthonában egyébként a szőke kislányon kívül találtak még:
- karabélyt, pisztolyt, sörétes puskát és lőfegyvereket,
- egy golyóstoll alakú pisztolyt a hozzá tartozó töltényekkel,
- láncfűrészeket,
- késeket,
- símaszkot,
- marihuánát és egyelőre beazonosítatlan tablettákat,
- két lopott hitelkártyát,
- lopott kamerát, laptopokat és hifit.
Szaliszékon kívül 12 embert tartóztattak le, akiket lőfegyverrel való visszaéléssel és kábítószer-kereskedelemmel vádolnak.
Utolsó kommentek