A fiatal drámatanárnő és tinédzser szeretőjének kapcsolatára akkor derült fény, mikor a páros együtt ment el a nemibeteg gondozóba.
A newporti Kelly Ann-Marie Burgess (26) a bíróság előtt elismerte, hogy a 16 éves fiúval négy alkalommal is szexeltek.
A bíróságon az is kiderült, hogy a klinikán maga a 16 esztendős áldozat mesélte el egy nővérnek, hogy viszonya van a tanárnőjével.
Az eset egyébként az egyik észak-somerseti iskolában történt, ahol a tanárnő a helyzetével visszaélve kapcsolatot alakított ki a fiúval. A nő szexuálisan közeledett a fiúhoz, akiről jól tudta, hogy még nincs 18 éves.
A klinikán, ahová a nő és a fiú együtt mentek el, a nővérnek név szerint is megemlítette a fiú a tanárát. A nővér ekkor behívta a nőt is, hogy tisztázzák a helyzetet, de a tanárnő hamis nevet mondott be neki.
Mikor a rendőrök letartóztatták a nőt és épp úton voltak a kapitányságra, a telefonjára érkezett egy üzenet a fiútól, amiben azt írta a tanárnőnek, hogy nála vannak a rendőrök és, hogy ne írjon vissza neki és ne féljen, csak tartsa magát a sztorijukhoz, mikor érte is eljönnek majd. A fiú nem tudhatta, hogy a nő ekkor már a rendőrautóban ült.
A sztori, amit kezdetben előadtak a rendőröknek, az volt, hogy a fiúnak egy vele azonos korú barátnőjével volt kapcsolata, ezért kellett a nemi klinikára elmennie, a tanárnő csak elkísérte őt oda.
Csakhogy a nyomozók ki tudták nyerni a telefonja memóriájából korábban kitörölt adatokat, melyek azt igazolják, hogy a tanárnőnek és a fiúnak hónapok óta viszonya volt. A tanárnő bizonytalan volt abban a tekintetben, hogy vajon illegális-e, amit csinálnak. Úgy tudta, a beleegyezési korhatárt már betöltötte a fiú.
A videón a bíróságra érkezőben, illetve onnan távozóban látható kíséretével a barna kabátot viselő, szőke hajú tanárnő. A tanárnő elleni vád minimális büntetési tétele egyébként másfél évnél kezdődik. A bíróság egyelőre nem hozott döntést az ügyben, a tanárnőt azonban már kirúgták az állásából.
.
Utolsó kommentek